farbox

Zsenge gyermekkoromból egy kitörölhetetlen dilemma ragadt meg azóta is foltozgatott egómban, miszerint bizonyos proletárok állandóan azt kiabálják tömeges szeánszaikon, hogy „a múltat végképp eltörölni”! Nem értettem, hogy mi szükség erre, hiszen ha eltűnik a múlt, jelen meg jövő sem lesz, de hát mára kitisztult a világnézeti zavar fejemben, és örülök, hogy ama proletároknak csak önmagukat sikerült törölniük.

A szlogenné avanzsált mondat viszont szerencsére nem tűnt el, és kitűnően alkalmazható az élet végtelen mezsgyéin.

Első emlékezetes felbukkanása már monumentté magasztosul: látom, ahogyan szivarral a szájában Kruger (alias, Schwarzenegger) ügynök elégedetten mosolyog, miközben a távolban mozdony vonít a döbbent törölni valók fülébe! A takarítás eme módja azóta is szimpatikus gonosz lelkemnek…

Persze akad a való világban nagyobb kalibernek hitt entellektüel is, akinek katalizátor sem kell, hogy víg kedélyében önmagát törölje, elég egy figyelmetlenség, hogy a kontrollcé és kontrollvé után a deletet is megnyomja…

De mit tesz isten, avagy a nagy gesztaltok, a mi kis bulvárunkban is feltűnt néhány Takarító! Egyikük nem más, mint az én Atis barátom, a VV-ék legkerekebb fejű nyertese! Arra vetemedett ez a pernahajder, hogy egyetlen kattintással embereket töröl le saját, hivatalos Facebook-oldaláról! Még ilyet!

Ez a briganti azt hiszi, hogy neki mindent szabad, csak úgy beletapos emberek lelkivilágába, és még az is hidegen hagyja, hogy eldobott ismerősei mekkora súlyt képviseltek könnyed múltjában! Nélkülük deformált személyisége a mai napig sem mutatna bizonyos elviselhetőséget…

Szegény Annamari értetlenül áll a dolog előtt, hogy hiába keresi csinos arcocskáját Atis ismerősei között, bizony eltűnt onnan, mint ama bizonyos arany zsebóra, amit az igazi Trebitsch adott el állítólag valami pesti kajternak.  

Atisnak még a szent szó sem szent, amit anno Fecó ejtett ki száján, miszerint örök haverja lesz, nem, Atis felejtve mindent, törölt! Már azt sem tudja, ki az a VV Fecó! Valakinek már meg kellene állítani ezt a dühöngő őrültet, mert a végén úgy kitörli a múltját, hogy azt sem tudjuk majd, hogy ki is volt ő valójában!

No, és úgy látszik jelen pillanatban, egy átmeneti lényecske is beállt a takarítók közé, aki nem más, mint VV Veronika! Az Alekoszból diplomázott hölgyike kijelentette, hogy minden szava igaz, amit arról mondott, hogy végképp törölte saját, személyre szabott állatvilágából a kubai csődört!

Ami megnyugtató ez ügyben: a kacsacsőrű emlősök meg a karibi lófajták egy karámba zárva bizony eléggé összetéveszthetők! Úgy hogy egyik vagy másik hiánya alig észrevehető!

Ennyi rossz hírt ilyen rövid agymenésben nehéz megemészteni, ezért eredeti szándékom, hogy mindezekről három részes regényt írok, inkább ejtem, és törlöm magam…   

Etimológiai magyarázat szerint a celeb fogalma többfajta értelmezést is hordozhat: általánosságban ismert embert, hírességet jelent, akinek nem feltétlenül kell nagyobb emberi értéket hordoznia, szóval kreált, talmi „személyiség” is lehet. De celebnek titulálhatnak manapság már valódi értéket hordozó hírességet is, mert a bulvár média áttör minden gáton, ha érdeke úgy kívánja. Bizonyára az ominózus ismert emberek létező vagy vélt intelligenciájuk szerint reagálják le ezt a paradox keveredést. Van, aki örül neki, mert pénzt hoz a konyhára, van, aki álszenteskedik, de pénzt hoz a konyhára, és vannak, akiket hidegen hagy, netán irritál az ilyetén „elismerés”.

Akinek semmilyen komplexusa nincs ez ügyben, az maga az anyatehén, a bulvár.

No, hát nézzünk gyorsan egy-egy példát mindkét viszonylatban.

Semmiféleképpen sem passzíroznák bele a celeb-degradációba egy kiváló sportembert, akit az utóbbi hetekben vett vállára hír- és nyáldömping, és érdemei mellett jó magyar szokás szerint, már simlisséget is belemagyarázott teljesítményébe!

Ez az úriember Rakonczay Gábor, akinek fogalma sem volt róla, hogy celebbé avanzsált kis honában, míg a végtelen óceánt szelte lélekvesztőjével. A sztorit gondolom, mindenki ismeri, ez a hatvan kilós szerény, szőke srác olyan emberi nagyságot mutatott be, ami kevesünknek adatik meg! Nevezhetjük őt fanatikusnak, vagy uram bocsá’ őrültnek is, de teljesítménye azért mindenféleképpen elgondolkoztató és elismerésre méltó.

Mondhatják azt a szkeptikusok és a fanyalgók, hogy semmi értelme a dolognak, ugyan úgy, mint mondjuk minek felmenni nyolcezer méteres hegyekre, kutyaszánnal nekivágni az Északi-sarknak, lemerülni a tengerek mélyére, beszorulni egy sötét barlangba, vagy repkedni a magasban, miközben csak a földön vagyunk biztonságban! No, és itt a legjobb hely a sörözéshez!

Akinek nincs fantáziája, annak élete sincs, mondták már a régi rómaiak is, és még hozzátették a bátorságot is, mint az emberi jellem építőkövét. Attól, hogy a világ rohadtul kényelmes lett, még nem kellene kiölnünk magunkból a szárnyaló vágyat, ami teljesebb emberré tesz, és az eltökéltséget, ami mindenen keresztülhajt. Szóval minden pátosz nélkül mondom, hogy szükség van a határok feszegetésére, hiszen a végtelen nem létezik, csak a lustaságainkban…

A celebség talmi példái naponta előttünk hemzsegnek. Nyílván erre is szükség van, hiszen nem egy húron pendülünk, másra kíváncsi egy átlagember, és mást igényel a napi sajtóból egy agysebész. Én ugye nagyképűen elhatárolódok bizonyos rém szimpla ügyektől, mégis néha odaállok a sovány hiénák mellé, és elkapok néhány lerágott csontot. Mert mindenkinek vannak jellemgyengeségei.

Kreált „hírességeink” egy szép csokra az utóbbi két VV szereplői, akikről naponta hallunk. Most éppen Attila és Kinga románca söpör végig a bulvár mezején, és vet szelet.

Mindketten beismerték, hogy kapcsolatban vannak, de őrzik magánéletük, ezért többet nem mondanak.

Nem tudom eldönteni, hogy ez pr-fogás, tán egy jó menedzser van a háttérben, esetleg ők maguk égetik közös pénzkutató lámpásukat, netán valóban lángok lobbantak kis lelkükben egymás iránt. Kinga villabéli és közvetlen az utáni kijelentései elbizonytalanítanak az őszinteség hitelességében, de hát voltak már csodák a történelemben!

Azon kívül szent evangélium csak elméleti síkon létezik, és nem kérdés, hogy az idő lassú kíméletlenséggel minden tabu oszlopát ledönti egyszer…

Nohát, egy cseppet megcsúsztam az ígért határidővel, de nehéz hétvégém volt, most értem vissza Norrlandból! Tudjátok, tiszteletbeli svéd vagyok, így északi testvéreim mindig számíthatnak rám, most is így alakult.

Történt ugyanis, hogy ismét megállt az egyik gleccserük, éppen az, ami a Lule folyót táplálja, így az egyik legészakibb városukban, Luleaban (itt már az élő hal is mirelit) nem tudtak szaunázni! Hát nem szörnyű?

Szóval rögtön csörögtek, hogy menjek, mert a sverigék tudják, hogy csak én rendelkezem azzal a speciális síkosítóval, ami minden gleccsert elindít, no és persze bio. Nem ragozom, két nap alatt elintéztük a dolgot, a szaunák Luleaban újra begőzöltek, minden rendben.

Mellesleg ezt az egész svédségemet érdekes úton-módon szereztem, még a kilencvenes évek végén. Akkor találkoztam Torontóban Lukával, a félig román, félig magyar hentessel, aki kalandos életpályát futott be már addigra. Egyszer majd mesélek róla, a lényeg az, hogy ő két évet élt Svédországban svédként, mert megjátszotta a némát. Közben persze tökéletesen megtanult a simlis svédül, de nem bírta a hideget, meg a fagyos disznók fűrészelését, így három zsemlével, meg fél kiló eperlekvárral fellógott egy teherhajóra, amiről azt hitte, hogy Brazíliába tart. Új-Funlandnál már gyanús volt neki, hogy még mindig fázik, végül feladta magát, mert elfogyott a lekvárja. A lényeg az, hogy volt neki egy féltve őrzött, svéd királyi címeres, pecsétes, svédül írott dokumentje, amit hazajövetelem előtt nekem adott barátságunk emlékéül. Azt mondta sunyi mosollyal, ez egy amolyan bianco-csekk, töltsem ki a nevemre, és bármelyik Ikea áruházban kapok húsz százalék engedményt. Én megtettem, és amikor elmentem szekrényt venni a zsidó svéd boltjába, lett nagy szaladgálás, kijött az igazgató, melegen kezet fogtunk, és megkaptam ingyen a szekrényt. Szóval több, mint húsz százalék, amit ér.

Na, de jöjjön a lényeg.

Itthon, belépve mit látok az íróasztalomon: egy akváriumot, benne egyetlen aranyhallal! Nem vagyok egy aranyhalas fajta, mert mindig eszembe jut, hogy az aranyhalat is a kínaiak „csinálták”, úgy ezer éve, és természetesen szokás szerint csaltak, hiszen az ezüst kárászból vacakolták össze! Különbem meg a szülinapom sem most van, nem tudtam hát mire vélni a dolgot. Aztán előkerült a WoW-ból a ritkán látott utódom, és elmondta, hogy ezt a vizes izét egy Dexter-fejű futár hozta /a fiam egyetlen VV-ét sem látott!/, valami vbetűs Attila kérte, hogy őrizgessem pár napig. Hát, mondom, ez már sok/k/! 

Nem tudok megszabadulni a VV-ék árnyékától, nem elég, hogy több évet elvettek az életemből, még a néhai szereplői sem hagynak békén!

Alekosz velem csináltatja a pc-jét, Atis meg állat-lerakatnak használja a lakásomat! Hát mi jöhet még?          

Holnap becsönget Sehi, hogy nincs-e egy kis bio szilikonom a cicijébe, Éva persze piálni akar majd velem, Szandika meg majd a vállamon sirat, hogy szerezzek neki már valami jobbfajta mosogatást egy másik görög haverom éttermében! De a legszarabb napom akkor lesz, ha Csabi csönget be, és megkér, hogy hadd várja meg nálam Kingucit, aki jövő héten jön vissza az amcsi Playboy-fotózásáról, és megbeszélték, hogy nálam találkoznak! És Csabi iszonyatosan kitartóan tekergeti a nyakát, hogy vegyem már észre!

Leizzadtam, mire ide értem gondolatban, mivégre megcsörrent a telom, és képzeljétek, az aranyhal mellé egy valódi cápa is bejelentkezett: „Szia Glasztrom, én Kolozsi Péter vagyok az Rtl-től! Beszélhetnénk néhány szót?”

No… vettem egy mély levegőt, és leraktam a telefont.

Van nekem magánéletem is, nem minden a VV.

Azért majd később felhívom Kolozsit, hogy mégis mit akart.

És a végére valami komolyabb. Eszembe jutott, hogy Györgyusz a minap számon kérte rajtam már többször is a nőideálomat!

Györgyi, alapból minden mutatós csajszi tetszik, de ne kérdezd, hogy mitől, hiszen férfi volnék! Ám azok az igazi, mély nyomot hagyók, valahonnan belülről, egy messzi-messzi érzés által indukálódnak – ami elindul váratlanul, ha olyan nőt látok, aki érdekelni kezd mindenféle szempontból, de megmagyarázni, hogy miért, az tán már az ezotéria világa.

Mert én abban hiszek, hogy ez is (mint életünkben annyi minden más is), egy másik mátrixból indul egy fölöttébb érdekes vándorútra, cipelve zsákjában a minden földöntúlira rácsodálkozó földi egónkat…

Már régóta űzök valamiféle bulvár kontakta iparosságot, ami látszatra ugyan csak hányaveti reprikációi mások agymenéseinek, de én egy ideje mégis önálló szülőként élem meg eme ténykedésem.

És most félőn visszanézve agyszüleményeimre, úgy látom, felnőttünk együtt ahhoz, hogy megkeressük saját helyünk e mocskos, de felemelően érdektelen talmi világ vakítóan zsongító horpaszai alatt.

Aki érez némi bigott bizsergést agytekervényeiben ahhoz, hogy búvárruha nélkül ereszkedjen le velem a hátsó fertály posványába, az fogja be az orrát, vegyen egy nagy levegőt, és kapcsolja le gyertyájában a fényt.

Sötét utazás lesz, de fájdalmasan felemelő és eme bűzös ősingoványban a jellemesség legkisebb csimborasszóját is vitató elméletek nyaka tekerésének őrült kakofóniája!

Na… de! A moslék kavargatása nem jelenti azt, hogy meg is esszük!

Azt megteszik majd azok, akik benne főlnek, akik remegve, tátott szájjal fekszenek alá nap, mint nap a Mennyei Csőnek, melynek ömlengéséből remegve kapkodják saját, torz testükből lemálló, de még állatias cupákokat és nem borzadnak, hogy mellé büdös mocsok ragad vastag bőrükre! És hiszik, hogy ez mennyire mulatságosan izgató életpazarlás!

Ám a látszat senkit ne tévesszen meg: a világ másik oldala – ahol mi állunk döbbenten –, ha szürkébb is, azért megnyugtatóan eklektikus és dekadens. Mert a Mi véleményünk alakítja, a Mi ízlésünk formálja, ami olyan, amilyenné hagyjuk, hogy formáljon. Tehát szórakozzunk, de ne engedjünk az ördög csábításának. Ő ugyanis álszent és hazug, hiszen azért teremtettük, hogy mélységeink úttalanságait is megismerhessük.

  Szóval barátaim, én olyan virtuális szórakozást szeretnék űzni közösen veletek, ami a bulvár homorú tükrét visszahúzza a sima falra, miközben azért a magunk hosszúra nyúlt nyelvére is ráragad az irónia néhány cseppnyi mézesen bölcs derűje.

No, hát ily ünnepi pillanatok után elindulok a kínai piacra, mert köztudott dolog ugye, hogy ott mindent lehet kapni. Először veszek egy blogger-diplomát, hogy én is legalább annyira hiteles legyek, mint S. Pali bátyánk, aztán megkukkantom, hogy milyen blog-témák kaphatók mostanság, és mibe kóstálják!

Még egy fontos dolgot: én nem csicsázom agyon az oldalt, marad fekete és visszafogott. A webes külcsínhez különben is teljesen zokni vagyok, csak a belbecs érdekel. Nincs moderátorom, vagy ilyesmi kutyagumim. Aki akar, feltehet majd az aktuális témához kapcsolódó linket, reklámot, képet, stb. Természetesen az alap intellektualitást és homo sapiensi tartást mindenkitől elvárom ez ügyben!  

A Farbox nyisson elmétekben szelepet!