Ez a világ minden világok legjobbika, raccsolták szolid gőggel a felhomályosult francia ősjuppik, aztán kétszáz évvel későbbi utódaik a homályos lábak közötti réseken is áthányó hippi-mentalisták némi blazírral még hozzátették: kivéve a kispöcsöknek, mert hát ugye ők mindig a sosem jövő nagy dugásra vágynak!

Azokban az időkben én magam e keleti ketrecben még szárnyas ebihal állapotban szívtam a hidrogént, így hát kimaradtam az újhullám minden gyepes szőrzetet elsöprő világméretű suna-expedícióiból, de aztán természetesen a fordítós laser-disc körüli időkre már pótlólag átestem fegyvertársaimmal egynéhány, túl sok lelki válságot nem indukáló pete-lekezelő here-rengésen!

De nem magamat méltatnám, mert szerénységem mára már historikus, meg amúgy is, a pillanat mindent eldöntő kényszerét nem vehetem állandóan vállamra. Bár így utólag sokszor elmerengek teremtésem sötét foltjain, inkább néhány történelmi példával a jelen állapotokra mutogatnák, amik visszahatnak jelenlegi látens, mentális impotenciámra.

Valami baj van az identitásunkkal, és hogy ezt a közhelyet és frázist nem csak én pufogtatom öncélúan, az olyan kevés, mint bolhafingban a Dior 5.

Ezer éve hajt a nemi vágy, hogy áthajtsunk a nyugati kivagyiság bozontos alagútján, de minduntalan kilökdösnek, mint egy fejhiányos nemi szervet. Különös perverzió ez részünkről, tán mély altatásban abban ringatjuk magunkat, hogy Szent Stefán után, aki sváb Gazellával közösült, és tulajdonképpen egy Koppány-vágással elintézte addigi origónkat, a helyes útra fordultunk, és csupán geopolitikai szituációknak köszönhetjük fatális, konszenzust hazudó tragédiáinkat!

Tatár kúrt oldalba, török vert belénk alulról, német szopatott, orosz húgunkat kefélte, és ellopta szabad energiáink arany óráit. Aztán a teremtés hóbortja világméretű orgazmust küldött a földre, amiből húsz esztendeje elcsíptünk néhány nyögést és felszakadó sóhajt. Hozzáfoghattunk hát az új magyar sörgyári klattyintó mindent elsöprő organikus élményéhez.

Annyi digó-dugó és farok dublőr után mi vehettük kezünkbe vaginánkat, ami csak a mienk, hazai gyártmány. Akkor az sem érdekelt, hogy az ablakban ott leskelődik néhány kopasz, de liberális Dr. Genya, és titkon rákapcsolódik morfogenetikus testünkre! És a padlón szétkent vörös foltok sosem száradnak fel, mint az autoimmun betegségünk örökös szindrómái. De negyven év lankasztás  után bíztunk a teljes merevedésben!

Isten tervez, ember végez!

Bakker, kiderült, hogy individualisták vagyunk, de mind a tíz millióan! A jó anyjába…

Itt álltunk hát letolt gatyával, és habzó szájjal elkezdtük fitymálni egymás micsodáit. Van ennél nagyobb tragédia családon belük? Megannyi Káin és Ábel űz csúfot teremtésünk sületlen mítoszából! Talán mozdulhatnánk, és egymás szemébe ordíthatnánk, hogy jövőre káldeus felebarátom, jövőre Jeruzsálemben, de elhinnénk ezt egymásnak? Mert bár egyikünk sem vágyik sivatagra, még ha ott metszették genetikáját néhány ártatlan egyednek ordas idegenek, akkor sem, de egy helyen sem élhetünk annyian, hogy Godot is beférjen közénk, ha megjön!

Szóval itt tartunk most, az új táltos idők helyett csak sovány gebék cuppognak alattunk, és vaksin kullognak egy zab-numera után a menhelyek felé.

A zöldszemű lotyó, Jucifer lehúz a pokolba, ahol szörnyek keringőznek eus-támogatásból varratott jelmezeikben.

Mondhatnám azt, hogy a nagy igazságot már régen tudom, de hazudni nem kunszt, igazat mondani, az a kunszt!

Sokat merengtem siheder koromban a szomszéd Mari néni egyik herehervasztó elméletén, néha még éjszakáimon is meggátolt a recskázásban. Egyszer a falu legszebb lánya, egy tündér-bögyölő, álom vagitamin zötykölődött el a zegzugos járdán előttünk, mosolya maga volt Síva nirvánája. Mielőtt berohantam volna faterom béta blokkolójáért, az aszalós banya rám förmedt:       

„Vigyázz a szemedre, még hályogod lesz! Ez egy ribanc…” Kérdtem tőle szerény alázattal, már miért lenne ribanc, de Mari nénje csak legyintett: „Ha még nem az, majd lesz, hidd el fiam, én csúnya voltam, azért mentem asztaloshoz…”

Hát ez az igazság: mindannyian csúnyák vagyunk, és el kellene mennünk az asztaloshoz, egy jó gyalulásra…