Nohát, egy cseppet megcsúsztam az ígért határidővel, de nehéz hétvégém volt, most értem vissza Norrlandból! Tudjátok, tiszteletbeli svéd vagyok, így északi testvéreim mindig számíthatnak rám, most is így alakult.

Történt ugyanis, hogy ismét megállt az egyik gleccserük, éppen az, ami a Lule folyót táplálja, így az egyik legészakibb városukban, Luleaban (itt már az élő hal is mirelit) nem tudtak szaunázni! Hát nem szörnyű?

Szóval rögtön csörögtek, hogy menjek, mert a sverigék tudják, hogy csak én rendelkezem azzal a speciális síkosítóval, ami minden gleccsert elindít, no és persze bio. Nem ragozom, két nap alatt elintéztük a dolgot, a szaunák Luleaban újra begőzöltek, minden rendben.

Mellesleg ezt az egész svédségemet érdekes úton-módon szereztem, még a kilencvenes évek végén. Akkor találkoztam Torontóban Lukával, a félig román, félig magyar hentessel, aki kalandos életpályát futott be már addigra. Egyszer majd mesélek róla, a lényeg az, hogy ő két évet élt Svédországban svédként, mert megjátszotta a némát. Közben persze tökéletesen megtanult a simlis svédül, de nem bírta a hideget, meg a fagyos disznók fűrészelését, így három zsemlével, meg fél kiló eperlekvárral fellógott egy teherhajóra, amiről azt hitte, hogy Brazíliába tart. Új-Funlandnál már gyanús volt neki, hogy még mindig fázik, végül feladta magát, mert elfogyott a lekvárja. A lényeg az, hogy volt neki egy féltve őrzött, svéd királyi címeres, pecsétes, svédül írott dokumentje, amit hazajövetelem előtt nekem adott barátságunk emlékéül. Azt mondta sunyi mosollyal, ez egy amolyan bianco-csekk, töltsem ki a nevemre, és bármelyik Ikea áruházban kapok húsz százalék engedményt. Én megtettem, és amikor elmentem szekrényt venni a zsidó svéd boltjába, lett nagy szaladgálás, kijött az igazgató, melegen kezet fogtunk, és megkaptam ingyen a szekrényt. Szóval több, mint húsz százalék, amit ér.

Na, de jöjjön a lényeg.

Itthon, belépve mit látok az íróasztalomon: egy akváriumot, benne egyetlen aranyhallal! Nem vagyok egy aranyhalas fajta, mert mindig eszembe jut, hogy az aranyhalat is a kínaiak „csinálták”, úgy ezer éve, és természetesen szokás szerint csaltak, hiszen az ezüst kárászból vacakolták össze! Különbem meg a szülinapom sem most van, nem tudtam hát mire vélni a dolgot. Aztán előkerült a WoW-ból a ritkán látott utódom, és elmondta, hogy ezt a vizes izét egy Dexter-fejű futár hozta /a fiam egyetlen VV-ét sem látott!/, valami vbetűs Attila kérte, hogy őrizgessem pár napig. Hát, mondom, ez már sok/k/! 

Nem tudok megszabadulni a VV-ék árnyékától, nem elég, hogy több évet elvettek az életemből, még a néhai szereplői sem hagynak békén!

Alekosz velem csináltatja a pc-jét, Atis meg állat-lerakatnak használja a lakásomat! Hát mi jöhet még?          

Holnap becsönget Sehi, hogy nincs-e egy kis bio szilikonom a cicijébe, Éva persze piálni akar majd velem, Szandika meg majd a vállamon sirat, hogy szerezzek neki már valami jobbfajta mosogatást egy másik görög haverom éttermében! De a legszarabb napom akkor lesz, ha Csabi csönget be, és megkér, hogy hadd várja meg nálam Kingucit, aki jövő héten jön vissza az amcsi Playboy-fotózásáról, és megbeszélték, hogy nálam találkoznak! És Csabi iszonyatosan kitartóan tekergeti a nyakát, hogy vegyem már észre!

Leizzadtam, mire ide értem gondolatban, mivégre megcsörrent a telom, és képzeljétek, az aranyhal mellé egy valódi cápa is bejelentkezett: „Szia Glasztrom, én Kolozsi Péter vagyok az Rtl-től! Beszélhetnénk néhány szót?”

No… vettem egy mély levegőt, és leraktam a telefont.

Van nekem magánéletem is, nem minden a VV.

Azért majd később felhívom Kolozsit, hogy mégis mit akart.

És a végére valami komolyabb. Eszembe jutott, hogy Györgyusz a minap számon kérte rajtam már többször is a nőideálomat!

Györgyi, alapból minden mutatós csajszi tetszik, de ne kérdezd, hogy mitől, hiszen férfi volnék! Ám azok az igazi, mély nyomot hagyók, valahonnan belülről, egy messzi-messzi érzés által indukálódnak – ami elindul váratlanul, ha olyan nőt látok, aki érdekelni kezd mindenféle szempontból, de megmagyarázni, hogy miért, az tán már az ezotéria világa.

Mert én abban hiszek, hogy ez is (mint életünkben annyi minden más is), egy másik mátrixból indul egy fölöttébb érdekes vándorútra, cipelve zsákjában a minden földöntúlira rácsodálkozó földi egónkat…